Mi az a fenyegetésvadászat? A kiberbiztonság proaktív megközelítése

A fenyegetésvadászat a hálózatok, végpontok és adathalmazok átkutatásának proaktív folyamata a hagyományos biztonsági intézkedéseket megkerülő kiberfenyegetések azonosítása és mérséklése érdekében. Az automatizált figyelmeztetésekre támaszkodó reaktív megközelítésektől eltérően a fenyegetésvadászat az emberi szakértelemre helyezi a hangsúlyt a szervezet infrastruktúrájában megbúvó kifinomult fenyegetések feltárása érdekében. Ahogy egy szervezet fenyegetésvadászati képességei kiérlelődnek, az ilyen műveletek automatizálással bővíthetők, és nagyobb kapacitású működésre méretezhetők. 

A fenyegetésvadászok a szervezet kiberbiztonsági keretrendszerének proaktív védelmezői. Elsődleges feladatuk a rejtett fenyegetések felderítése, mielőtt azok teljes értékű biztonsági incidenssé fajulnának. 

Az ellenfél képességeinek és viselkedésének ismeretét alkalmazva a fenyegetésvadászok mélyre merülnek a hálózati forgalomban, gyanús nyomokat keresnek a biztonsági naplókban, és olyan anomáliákat azonosítanak, amelyeket esetleg nem tekintettek elég kritikusnak ahhoz, hogy automatikus észleléseket eredményezzenek. Ily módon a fenyegetésvadászok döntő szerepet játszanak a szervezet biztonsági helyzetének megerősítésében.  

A fenyegetésvadászok viselkedéselemzési technikákat használnak a normális és a rosszindulatú kibertevékenységek megkülönböztetésére. Ezen túlmenően olyan hasznosítható információkat szolgáltatnak, amelyek tájékoztatják a biztonsági csapatokat arról, hogy miként javítsák a meglévő védelmet, finomítsák az automatikus észlelőrendszereket, és hogyan zárják be a biztonsági réseket, mielőtt azok kihasználhatók lennének.  

Az ismert fenyegetésekre és az új támadási módszerekre összpontosítva a fenyegetésvadászok jelentősen csökkentik a szervezet reaktív biztonsági intézkedésekre való támaszkodását, és ehelyett a proaktív védekezés kultúráját alakítják ki. 

A fenyegetésvadászat a modern kiberbiztonság elengedhetetlen gyakorlatává vált a fenyegető szereplők egyre kifinomultabb taktikái miatt. Sok ellenfél, különösen a fejlett, tartós fenyegetések (APT-k), olyan lopakodó technikákat és kitérő rosszindulatú szoftvereket alkalmazhatnak, amelyek hosszabb ideig észrevétlenek maradnak, és gyakran megkerülik a hagyományos biztonsági védelmi eszközöket.  

Aktív kiberfenyegetés-vadászat nélkül ezek a rejtett támadások hónapokig a hálózatokon belül maradhatnak, érzékeny adatokat szerezve vagy nagyszabású zavarokat előkészítve. Emellett a fenyegetésvadászat kritikus szerepet játszik a tartózkodási idő csökkentésében, vagyis abban az időszakban, amikor egy fenyegető szereplő észrevétlenül marad egy rendszerben. Minél tovább marad észrevétlen egy támadó, annál nagyobb az esélye, hogy szilárdan beépüljön egy környezetbe, és annál nagyobb kárt tud okozni a szervezet infrastruktúrájában és adataiban. 

Az eltöltött idő csökkentésén túl a fenyegetésvadászat javítja a szervezet incidensekre való reagálási képességeit. A fenyegetések proaktív azonosítása révén, mielőtt azok betöréssé válnának, a biztonsági csapatok gyorsan és hatékonyan tudnak reagálni, minimalizálva a potenciális támadások hatását.  

Továbbá azok a szervezetek, amelyek a fenyegetésvadászatot integrálják biztonsági keretrendszerükbe, mélyebb betekintést nyernek az ellenfelek taktikáiba, lehetővé téve számukra, hogy folyamatosan javítsák védelmüket. Ez a megközelítés a jogszabályi megfelelésben is segít, mivel számos kiberbiztonsági szabályozás előírja a proaktív fenyegetés-felderítési gyakorlatokat.  

Végső soron a fenyegetésvadászat erősíti a szervezet általános biztonsági kultúráját, biztosítva, hogy a biztonsági csapatok éberek és felkészültek maradjanak a fejlődő kiberfenyegetésekkel szemben.

A veszélyvadászat gyakorlatát több modell is vezérli: 

• Intel-alapú vadászat: A potenciális kiberfenyegetések külső hírszerzési források alapján történő azonosítása a fenyegetésekkel kapcsolatos hírszerzési adatokra, például IOC-kra, IP-címekre és tartománynevekre támaszkodik. Ezt gyakran kevésbé kiforrott és kevésbé hatékony megközelítésnek tekintik az ellenfelek felkutatására, de bizonyos esetekben hasznos lehet. 
• Hipotézis alapú vadászat: Az analitikán, hírszerzésen vagy helyzetfelismerésen alapuló hipotézisek felállítását jelenti, amelyek az ismeretlen fenyegetésekre való vadászatot irányítják.
• Támadásjelzők (IOA) felhasználásával történő vizsgálat: Az ellenfél viselkedésének és támadási mintáinak azonosítására összpontosít, hogy a kiberbiztonsági fenyegetéseket még a végrehajtás előtt felismerje.
• Viselkedésalapú vadászat: A rendellenes felhasználói és hálózati viselkedést észleli ahelyett, hogy előre meghatározott mutatókra támaszkodna, dinamikusabb észlelési módszert biztosítva. 

A hatékony fenyegetésvadászat speciális eszközök egész sorát igényli: 

• Biztonsági információ- és eseménykezelő (SIEM) rendszerek: A különböző forrásokból származó biztonsági riasztások összesítése és elemzése. 
• Endpoint észlelési és reagálási (EDR) megoldások: A végpontok tevékenységének figyelemmel kísérése az automatizált rendszerek által nem észlelt fenyegetések észlelése és az azokra való reagálás érdekében. Az EDR-termékek gazdag adathalmazt állítanak elő a szervezet végpontjain zajló tevékenységekről, lehetőséget biztosítva a megállapítások folyamatos felszínre hozására, ahogyan az új gazdabázisú taktikákat, technikákat és eljárásokat (TTP-ket) kutatják.  
• Hálózati észlelési és reagálási (NDR) megoldások: A hálózati kommunikáción alapuló ellenfél tevékenységének észlelése érdekében a hálózati forgalom figyelése és elemzése. Több gyakori ellenséges taktika támaszkodik a hálózatokra, beleértve az oldalirányú mozgást, a parancsnokságot és irányítást, valamint az adatszivárgást. A hálózati szinten generált jelek hasznosak lehetnek a fenyegető szereplők tevékenységére utaló jelek azonosításában. 
• Irányított észlelési és reagálási (MDR) szolgáltatások: Kiszervezett fenyegetésvadászat és válaszadási képességek biztosítása. 
• Biztonsági elemzési platformok: A fejlett analitika, beleértve a gépi tanulást is, felhasználása az anomáliák és a potenciális fenyegetések azonosítására. Az ilyen típusú rendszerek kritikus fontosságúak az eseményadatok összesítéséhez, értelmes elemzéséhez és a kulcsfontosságú kiberfenyegetésvadászat eredményeinek felszínre hozásához. 
• Threat Intelligence platformok: A különböző forrásokból származó fenyegetés-felderítési adatok összesítése a fenyegetések azonosításának elősegítése érdekében. 
• Felhasználói és entitási viselkedéselemzés (UEBA): A felhasználói viselkedésminták elemzése a potenciális belső fenyegetések vagy veszélyeztetett fiókok felderítése érdekében. 

Bár a fenyegetésvadászat és a fenyegetések felderítése szorosan kapcsolódik egymáshoz, mégis különböző, de egymást kiegészítő szerepeket töltenek be a kiberbiztonságban.  

A fenyegetések felderítése magában foglalja a meglévő és újonnan megjelenő fenyegetésekre vonatkozó információk gyűjtését, elemzését és terjesztését, lehetővé téve a szervezetek számára, hogy előre jelezzék a lehetséges támadásokat. A biztonsági csapatok számára értékes betekintést nyújt, beleértve a támadási vektorokat, az ellenfelek viselkedését és a felmerülő sebezhetőségeket, amelyek felhasználhatók a védelmi intézkedések fokozására. 

Másrészt a fenyegetésvadászat egy aktív, gyakorlatias megközelítés, ahol az elemzők proaktívan keresik a fenyegetéseket a szervezet hálózatán belül. Ahelyett, hogy a riasztásokra vagy a veszélyeztetettség ismert jelzőire várnának, a fenyegetésvadászok a fenyegetéselemzés által nyújtott betekintést használják fel a potenciális rejtett fenyegetések felderítésére, amelyeket az automatizált biztonsági eszközök esetleg nem vesznek észre.  

Míg a fenyegetések felderítése a fenyegetésvadászatot támogatja azáltal, hogy kulcsfontosságú adatokat szolgáltat, a fenyegetésvadászat az új támadási módszerek és sebezhetőségek feltárásával finomítja a fenyegetésfelderítést, így mindkét gyakorlat elengedhetetlen a jól összeállított kiberbiztonsági stratégia szempontjából. 

A fenyegetésvadászatról szóló vita nagy része olyan összegyűjtött adatokra vonatkozik, amelyeket később elemezve új információkkal bővíthetők a fenyegetések felismerése érdekében. Számos kiberbiztonsági megoldás működik így, olyan adatokat szolgáltatva, amelyek valós időben vagy később elemezhetők .  

Egyes megoldások azonban csak valós időben működnek; az adott pillanatban kontextusban lévő adatokat elemzik, és amikor az adatok kikerülnek a kontextusból, a jövőben nem lehet ugyanolyan mélységben elemezni. Ilyen például a hálózati adatelemzés egyes formái, például a behatolásérzékelő rendszerek (IDS), a vírusirtó szoftverek, amelyek a fájlok tartalmát a hozzáférés vagy a létrehozás pillanatában vizsgálják, valamint az észlelési csővezetékek számos típusa, amelyek az áramló adatok elemzésére, majd elvetésére épülnek.  

A kiberfenyegetés-vadászat emlékeztet minket arra, hogy egyes fenyegetéseket nehéz valós időben észlelni, és gyakran csak egy későbbi időpontban, amikor már több információ áll rendelkezésre a fenyegetésről. 

A visszamenőleges vadászat ("RetroHunting") egy olyan visszatekintő módszer, amely lehetővé teszi a korábban gyűjtött hálózati és fájladatok elemzését a fenyegetések mai fokozott ismeretének felhasználásával. A fenyegetésvadász csapatok számára kifejlesztett OPSWATTriage, Analysis and Control (TAC) megoldáscsomagja, beleértve a MetaDefender NDR is, a RetroHuntingot alkalmazza, hogy a védekezőknek segítsen az adatok újraelemzésében a frissített észlelési aláírások felhasználásával, felszínre hozva a védekezésen átcsúszó fenyegetéseket.  

Ez egy bevált módszer a fenyegetések felderítése, a felderítési tervezés, a fenyegetésvadászat és az incidensre adott válaszok előnyeinek egy átfogó védelmi modellbe történő egyesítésére. A RetroHuntot használó ügyfelek több aktív támadói lábnyomot észlelnek és szüntetnek meg a környezetükben, mint a hagyományos valós idejű analitika kizárólagos használatával.

A tartózkodási idő azt az időtartamot jelenti, amíg egy fenyegető szereplő észrevétlen marad egy hálózaton belül. A tartózkodási idő csökkentése létfontosságú a kiberfenyegetésekből eredő potenciális károk minimalizálásához. A proaktív fenyegetésvadászat jelentősen csökkentheti a tartózkodási időt a fenyegetések azonosításával és mérséklésével, mielőtt azok teljes mértékben megvalósíthatnák rosszindulatú céljaikat. 

A támadók számos lopakodó perzisztencia-módszert használhatnak arra az esetre, ha az elsődleges módszerekkel elveszítenék a hozzáférést a célkörnyezethez. A fenyegetésvadászok összeállítják a környezetükben használható perzisztencia-technikák listáját, ellenőrzik az e módszerekkel való visszaélést, és azonosítják egy veszélyeztetett kiszolgálón a webes héjat, amelyet egy ellenfél korábban telepített.

A fenyegetésvadászat a proaktív kiberbiztonsági stratégia alapvető eleme. A rejtett fenyegetések folyamatos keresésével a szervezetek jelentősen javíthatják biztonsági helyzetüket, csökkenthetik a támadások elidőzését, és mérsékelhetik a kiberfenyegetésekből eredő potenciális károkat.

Ahhoz, hogy a kiberellenfelek előtt maradjanak, a szervezeteknek be kell fektetniük a fenyegetésvadászat eszközeibe, fejleszteniük kell a házon belüli szakértelmet, és ki kell használniuk a fejlett fenyegetés-felderítési megoldásokat.